Project Morpheus – Új név, ár, és megjelenési dátum!

A Sony virtuális valóságát a közelünkbe hozó headsetjéről már régóta tudunk, illetve a játékokból is láttunk már nem keveset. Viszont most úgy tűnik, hogy már elhatározta a Sony, hogy mikor, mennyiért dobja piacra eme terméket, amelyet ráadásul még át is keresztelt egy, szerintünk nem éppen jól csengő névre.

A Project Morpheus neve innentől PlayStation RealEyes, ha hihetünk a belga Sony weboldalán közzétett információknak. Szerintük a RealEyes (még ízlelgetnünk kell ezt a nevet…) 2016. január huszonkilencedikén jelenne meg – mivel ez egy keddi napra esik, az észak-amerikai megjelenés realisztikus lehet eme nap. Az ár pedig 300 euró lenne. Az árral kapcsolatban nincs véleményünk, de az a megjelenési dátum talán egy picit… korainak tűnik.

Az E3 környékén voltak pletykák már arról, hogy ez lesz a Project Morpheus neve, de akkor egy bizonyos új PlayStation Moveot is mutogattak, amely Shuhei Yoshida szerint hoax volt… most viszont egy picit kételkedünk. Biztos, hogy jó ötlet átnevezni a Project Morpheust? Jobban hangzik, mint a PlayStation RealEyes. Na majd meglátjuk, a Sony még nem erősítette meg ezt…

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu